Hő és Füstelvezető rendszerek RWA
Hő és Füstelvezető rendszerek RWA
Miért érdemes RWA hő- és füstelvezető rendszert telepíteni?
A hőelvezető és füstelvezető RWA rendszer tulajdonsága, hogy komplex, és nemcsak a tűz, hanem annak káros hatásainak megakadályozására törekszik. A képződő hő miatt egy tűzesetben ott is keletkezhetnek súlyos károk, ahol a lángok például fel sem lobbantak. Egy zárt, szellőzés nélküli térben óriási hő keletkezik rövid idő alatt: vajon minden ellenáll neki? Ráadásul a tűzesetek igazán súlyos velejárója a füst (és az égéstermékek általában). Az épülettüzek során a halálesetek 80%-át is ez okozza, hiszen csökkenti a látási viszonyokat, és mérgező.
Hő- és füstelvezetés: miért fontos?
- Füstmentes területet biztosítanak, ami segíti az épület gyors kiürítését és a tűzfészek lokalizálását.
- Segítenek elkerülni a flashover jelenséget, így meggátolják a tartószerkezet beomlását.
- Lehetővé teszik a tűzoltók azonnali munkáját, hogy az épületben tartózkodó személyek lehetőleg sérülés nélkül megússzák a vészhelyzetet.
- Igény esetén a napi szellőztetést is biztosítják, amely jelentősen növeli a komfortérzetet és csökkenti a rezsiköltséget.

Miért fontos a hőelvezető, hő- és füstelvezető rendszerek RWA használata?
Az épület állagának megóvására, a munkakörnyezet temperálására a hő- és füstelvezetők költséghatékony megoldást jelentenek mind ipari, mind kereskedelmi, mind pedig irodai környezetben. Míg a hő- és füstelvezetők a nyári hűtésre, frisslevegő-utánpótlásra fordított energiát csökkentik, a felülvilágítók a mesterséges megvilágítás költségeit faragják le: így valósul meg fény és levegő harmónikus egysége.
Biztonság:
- Légáram vezeti függőleges irányba a tüzet: csökken az oldalirányú terjedés
- Nő az oltás és a mentés hatékonysága: kevesebb a füst és a hő
- Tűz esetén csökken a teljes lángba borulás esélye
- Tűz esetén nő a benn tartózkodók túlélési esélye
Energiatudatosság, komfort
- Természetes klimatizálás
- Energiaköltségek csökkentése
- Automatikus frisslevegő-utánpótlás
- Kellemes munkakörnyezet
Füstelvezető RWA nyílászáró rendszer elemei:
Ablakmozgató motorok:
A különböző motorok a nyílászárók megfelelő nyitási funkcióit biztosítják a hő- és füstelvezető rendszerekben. Lehetnek láncos és orsós motorok.
1. Láncos motorok: A láncos motorok működtetése hő- és füstelvezető központon keresztül történik.
2.Orsós motorok: Hő- és füstelvezetésre, illetve napi szellőztetésre alkalmas orsós motorok.
3. Alumínium nyílászárók: Aluprof alumínium nyílászáró, MB45 és MB60 profilból, összeminősítve Aumüller , GEZE RWA és Simon EA KL2 nyitó motorokkal a hatályos OTSZ rendeletnek megfelelően.

A beépített rendszer gravitációs vagy gépi úton megvalósított hő- és füstelvezetés. Az emberélet és az épületszerkezet védelme megköveteli a professzionális karbantartást, hogy a rendszer vészhelyzet esetén rendeltetésének megfelelően működjön.
A füstelvezető ablakok, illetve tetőnyílások feladata a füst és a tűzben keletkező mérgező gázok eltávolítása, valamint a szellőzés biztosítása, levegővel látják el az épületet. Az Aluprof alumínium nyílászárók és GEZE RWA motorok együtt egy teljes füstelvezető rendszer feladatát ellátják.
Az épületben keletkező tüzeket alapvetően nem lehet megakadályozni, ezért a létesítmények, építmények használatára vonatkozó tűzvédelmi szabályok szigorításáról szóló, az ún. RWA berendezések követelményéről a 9/2008 (II.22.) ÖTM rendeletben határoztak, a rendelet 2008. május 22-től lépett hatályba. Az általunk gyártott hő és füstelevezető rendszerek minősítése és az gyártói ellenőrzés megtörtént.
Az OTSZ-ben (Országos Tűzvédelmi Szabályzat) előírt rendeletek szerint a kiépített hő- és füstelvezetést félévente felülvizsgálni, üzempróbázni illetve karbantartani szükséges. Ezt az üzemeltetési és karbantartási naplóban kell rögzíteni. Társaságunk elvégzi a felülvizsgálatokat és a szükséges karbantartási munkálatokat is.
Mitől lesz egy nyílászáró maximálisan minőségi, biztonságos termék? Manapság a hosszú élettartam, a minőségi alapanyag, a jó hőszigetelő képesség, vagy a meggyőző ár-érték arány nem elég, megfontolandó például a füstelvezető rendszerek beszereltetése is! A nyílászárókat füstelvezető rendszerekkel kiegészíteni különösen olyan épületekben ajánlott, ahol rendszeresen sokan tartózkodnak, amik nagyméretűek és idő kell a kiürítésükhöz. Kórházak, iskolák, irodaházak biztonságának hatékony növeléséhez a füstelvezető rendszerek nélkülözhetetlenek!
Mit tud a füstelvezető rendszer? Amikor az épületben tűz üt ki, a füstelvezető rendszer kinyitja az ablakokat, ezáltal pedig biztosítja, hogy a füst és a mérgező gázok gyorsan és biztonságosan el legyenek vezetve, azaz működjön a szellőzés. Egy tűzvész esetén így nagyobb eséllyel lehet a tüzet kontrollálni.
Füstelvezető rendszer felépítése:
Társasházi lépcsőházak esetében az engedélyező hatóság hő- és füstelvezető rendszert kérhet. A legtöbb esetben a gravitációs rendszereket részesítik előnyben ami a lépcsőház felsőszintjén elhelyezett füstelvezető ablakból, a lépcsőház legalsó szintjén lévő légutánpótló ajtóból/ablakból és az egész rendszert működtető vezérlőközpontból és vészkapcsolókból áll.
Cégünk sokat foglakozott vele, hogy a társasházak lépcsőházi hő- füstelvezetésre megtalálja az árban és minőségben legmegfelelőbb megoldást. Ezáltal a társasháznak mind beruházási mind üzemeltetési oldalt leginkább megfelelő rendszert tudunk kialakítani. Igény esetén el tudjuk vállalni az RWA rendszer komplett kábelezési munkálatait is.
Lépcsőházi füstelvezetés esetén az általunk preferált rendszereket SIMON RWA, Aumüller, és GEZE elemekből állítjuk össze az épület adottságainak megfelelően.